Polgármesteri köszöntő

Tisztelt Látogatók!
Kedves Érdeklődők!

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önöket Emőd város hivatalos honlapján.

Az Emődön élők nevében külön köszöntöm azokat, akik az interneten barangolva érdeklődnek településünk iránt.

Tovább »

Magyar Falu Program

 

Emődi Pincegazdák Egyesülete

Emődi Pincegazdák Egyesülete (EPE)

 Bükkaljai Borvidék:

 

 

2002-ben tibolddaróci székhellyel megalakult a Bükkaljai Borút Egyesület. Emőd tagsági felvétele folyamatban van. A Bükkaljai Borút Egyesület, szolgáltatásaikkal és tevékenységükkel azt a célt kívánják elérni, hogy a Bükkaljai borvidék felzárkózzon más élen járó borvidékekhez.

A szőlőműveléssel foglalkozó hegyközségek, borvidékenként hegyközségi tanácsokat hoztak létre. Az emődi szőlőhegyek korábban az Emőd-Nyékládháza Hegyközséghez tartozott. A 2010-ben bekövetkezett szervezeti változások során, Miskolc és Környéke Hegyközséghez kerültünk.A hegyközség választott végrehajtó vezetője a hegybíró. A hegybíró feladatait a hegyközségi törvény szabályozza, tisztségénél fogva tagja a hegyközség választmányának.

Emődi Pincegazdák Egyesülete   (EPE)

A pincegazdák összefogása eredménye képen 2008. szeptember 24-én megalakult az Emődi Pincegazdák Egyesülete, mint közhsznú szervezet. Az egyesület célja:

Emőd település történelmi pincesorainak megóvása, a pincék természetes és mesterséges környezetének megőrzése,a borkultúra népszerűsítése, a hegyközségi szervezettel és a szőlő egyesületekkel együttműködve borversenyek, pincelátogatások szervezése. Emőd idegenforgalmának elősegítése és nem utolsó sorban a pincék vagyonvédelmének biztosítása.

EPE embléma                                                       

Az EPE tagságának és patronálóinak száma jelenleg több mint 60 fő. Tisztelettel várjuk a további jelentkezőket. Az EPE választott vezetői: Kósa Lajos elnök, Poráczki András alelnök. Az egyesület elnökségének tagjai: Kasza István, Kiss Csaba, Dinnyés József, ifj. Farkas István, és Sánta Géza István, Kiss Csaba, Dinnyés József. A vezetőség tagjai voltak még: E. Kiss Tamás és Czecze József. Az egyesület könyvelője: Nagy Miklósné. pénztárosa Ágoston Zoltánné (társadalmi munkában).

Az emődi pincéket korábban - a hagyományoknak megfelelően - csak felső, középső és alsó pincesorokra osztották. Az EPE kezdeményezése alapján a jelenleg meglévő pincék közötti utcákat, - vagy inkább nevezzük soroknak -, a következő nevekre keresztelték: Rizling. Ezerjó, Hárslevelű, Leányka, Szürkebarát,, Kadarka, Otelló.

 Az EPE által szervezett rendezvények

A „Föld napján” (április 22.) minden évben az EPE tagsága a Nagycsaládosok Szervezetével összefogva, társadalmi munkával összegyűjtik a pincék között szétszórt szemetet, levágják a közvilágítást árnyékoló gallyakat, kaszálják a Csillagpince téri szabad színpad környékét és a Játszóteret, rendbe hozzák a pincesorok közötti utcákat. Szépítő munkájukkal, a tavaszi és nyári összejövetelek, rendezvények kulturáltabbá tételét kívánják biztosítani.

Évente április végén, május elején megrendezésre kerülő borversenyre egyre többen neveznek be. Míg a 2003. évi borversenyen 24, 2005-ben 60, 2010-ben már több mint 100 bormintát értékelt a zsűri. A legutóbbi borversenyen dr. Farkas Attila bíráló bizottság elnökének értékelése szerint, lényeges javulás tapasztalható a borok minősége és szakszerű kezelése tekintetében.

Kósa Lajos EPE elnöke köszönti a zsűri tagjait és a borversenyen résztvevőket (2010)

Emőd város polgármestere pedig az egyik borverseny megnyitóján köszöntőjében hangsúlyozta: „a mind színvonalasabb borversenyek is gazdagítják a város társadalmi és kulturális életét, fokozhatják a város vonzerejét”.

A munka és a szerelem ünnepén tartott majálisok, - egyik régi szép helyi hagyomány - felélesztésére az Emődi Pincegazdák Egyesülete, a Nagycsaládosok Szervezetével összefogva 2009-től minden évben összejövetelt szerveznek a régi hagyomány felélesztésére. A színpadon fellépő előadók, a játszótéren vetélkedő gyermekek és felnőttek zenével, tánccal köszöntik, a tavasz ünnepét

Utána szinte láncreakció szerűen beindultak a zsíros kenyér partyként is emlegetett dalos találkozók.

 

A Tehéntánci pincék gazdái, összejöveteleket szerveznek a pince falu népszerűsítése végett. A vidám, hangulatos összejövetelekre meg hívják, a családtagjaikat, rokonaikat, barátaikat, ismerőseiket, és az Emődi Pincegazdák Egyesületével szimpatizáló - időseb és fiatalabb – lakosságot.

A jó hangulatú összejövetelek híre hamarosan elterjedt az egész városban, de különösen - a borversenyeken kiválónak minősített – aranyérmes borral büszkélkedhető gazdák között.


 Az EPE sátor alatt borkóstolásra várják a szüreti felvonulókat (2009)

Néhány évvel ezelőtt Emőd Baráti Köre Egyesülete felhívással fordult a helyi szőlő és pincegazdákhoz azzal az elgondolással, hogy működjenek közre 2004. október 2-ára tervezett Vidám szüreti nap megszervezésében és lebonyolításában.

Kezdeményezést az önkormányzat 2009-től átvette és az óta minden év szeptemberében vidám szüreti felvonulást és szabadtéri zenés délutánokat (estéket) szervez, melyben az EPE is bekapcsolódik és közreműködik.

A pincegazdák egyesülete 2009-től, minden és decemberében kocsonyabál szervezésével búcsúzik az Ó esztendőtől.

A batyus bál jellegű kocsonyabált megtisztelő vendégeket pezsgővel, stampedlivel fogadják. A magukkal hozott kocsonyával - szak zsűri közreműködésével - benevezhetnek a kocsonyafőző versenyre.

 A kocsonya terítve (2010)

 

Tisztelt érdeklődő!

 Az Emődi Pincegazdák Egyesületének tagja bárki lehet, aki elfogadja az alapszabályainkat. Rendezvényeinkre szeretettel várunk minden érdeklődőt!