Polgármesteri köszöntő

Tisztelt Látogatók!
Kedves Érdeklődők!

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önöket Emőd város hivatalos honlapján.

Az Emődön élők nevében külön köszöntöm azokat, akik az interneten barangolva érdeklődnek településünk iránt.

Tovább »

Magyar Falu Program

 

Fogászati tájékoztató

     

A jelenlegi járványügyi helyzetben a fogászati kezelésben részesülő páciensek egészségi állapota fokozottan veszélyeztetve van.


A fogászati kezelések során a víz- és levegőhűtéssel nagy fordulatszámon működő kézidarabok (fúrók), illetve az ultrahangos depurátorok (fogkő eltávolító eszközök) használatakor, nagy számú kórokozókat tartalmazó lég- és vízpermet (areoszol) képződik, amely több órán keresztül a levegőben maradhat.

Az areoszol képződés miatt a fogászati beavatkozások a vírusfertőzés  szempontjából MAGAS KOCKÁZATÚ BEAVATKOZÁSNAK számítanak!

Tekintettel arra, hogy jelenlegi tudásunk szerint a koronavírus a lappangás ideje alatt is fertőz, így az esetleges fertőzöttek (mindennemű óvintézkedés ellenére) a tünetmentes időszakban is tovább adhatják a fertőzést.

Fokozottan figyelni fogjuk az ellátottak általános egészségügyi állapotát és szükség esetén megtagadhatjuk a fogászati beavatkozások elvégzését azoktól, akik csak egy kicsit is influenza/koronavírus gyanúsak.

Kérek mindenkit ennek tudomásul vételére, és megfelelő mérlegelést követően, a fent leírtak tudatában kérjenek a fogászatra időpontot.

Időpont egyeztetésre kizárólag telefonon van lehetőség:

 

46/542-072

30/616-22-42

 

A szükséges óvintézkedések a páciensek, valamint az egészségügyi személyzet egészségének védelmében történnek és a korona vírus járvány tovább terjedésének a megakadályozását szolgálják!




2020-09-08 11:32


Vissza