Polgármesteri köszöntő

Tisztelt Látogatók!
Kedves Érdeklődők!

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önöket Emőd város hivatalos honlapján.

Az Emődön élők nevében külön köszöntöm azokat, akik az interneten barangolva érdeklődnek településünk iránt.

Tovább »

Magyar Falu Program

 

Ellátogattunk a múltunkhoz

Ellátogattunk a multunkhoz

Április elején kedves meghívást kapott a Drenka Polska, a település vezetősége és Derenk leszármazottjai a Podhalei Szövetségtől. Ebből a régióból származtak el egykor a derenkiek. Ezt bizonyítja az is, hogy három napon keresztül egy Kustwan (Adam Andrzej)) volt az idegenvezetőnk, egy Remiasz (Maria) a szállásadónk és egy másik Remiasz (Jozef) vendégelt meg bennünket a hűvös, esős időben zajló rendezvény közepette.  A július 15-17-e között megrendezett Lengyel - Magyar barátság rendezvénysorozat programjain vett részt kis csapatunk. A Drenka Polskához és a „derenkiekhez” csatlakozott településünk jegyzője, Tóthné Bodnár Irénke is a férjével együtt, amit ezúton is köszönünk nekik. A megérkezésünkkor Bukowina Tatrzanska polgármestere köszöntött bennünket. Egy kulturális esttel folytatódott a program, ahol a Drenka Polska igencsak kitett magáért, méltó szereplője volt az estnek a lengyel táncos-énekes műsor mellett.

Szombaton Szczawnicán együtt emlékeztünk meg az ivó kutaknál Szalay Józsefről, aki elkezdte a települést gyógyfürdőhellyé alakítani. Az időjárás nem volt kegyes hozzánk, így a dunajeci tutajozás elmaradt. Ez a program egykor szintén Szalay kezdeményezésére indult el a gurálok segítségével. Estefelé megkóstolhattuk a „Trizsi asszonyok” finom palóc levesét a gasztronómiai fesztiválon és újra tapsolhattunk a Drenka Polskának és a többi - főként lengyel ajkú - előadónak.

Vasárnap lengyel nyelvű szentmisén vettünk részt Tatranska Bialkán, egy szép fatemplomban és tiszteletünket tettük a temetőben a Gogolyák, Kusztvánok és Rémiások sírjainál. A hivatalos elköszönés előtt Újterebes (Trybsz) – Árpádházi Szent Erzsébet tiszteletére megszentelt - római katolikus templomába látogattunk el, ami 1567-ben épült hagyományos fatemplom, és értékes korabeli festmények díszítik.

Kedves, szívélyes fogadtatásban volt részünk, s tanúi lehettünk, hogy a magyar neveket milyen tisztelettel emlegetik ezen a vidéken.     (ELNÖ)